Jövő héten megkezdik Kovásznán a munkát!

Kovászna Település Szennyvíz és Vízellátó Hálózatának Bővítése néven veszi kezdetét október utolsó hetében az Országos Helyreállítási Alapból, azaz a PNRR forrásaiból finanszírozott beruházás, amely a fürdőváros területén majdnem 30 utcát érint teljes egészében vagy részlegesen.

Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezetője elmondta: „mi ebben a pályázatban elsősorban a mérnöki feladatokat látjuk el, ami a továbbiakban is hasznos, hiszen kollégáink tisztában lesznek a részletekkel. Az Eminescu utca, amelynek a munkálataival nemsokára kezdetét veszi a teljes projekt, különösen fontos számunkra: ott sajnos korábban csak az utca egyik oldalán sikerült csövet cserélni és rákötni a lakókat az új vezetékre, most azonban ezt is van lehetőségünk megoldani, ami kimondottan hasznos, hiszen ebben az utcában van a vízveszteségünk legnagyobb része, ami nekünk komoly gondot okoz, nyilván a felújított, kibővített infrastruktúra szolgáltatónak és ügyfélnek egyaránt jó.”

A projekt keretében a vízhálózat bővítésére összesen 21 utcában kerül sor, és 5990 méter hosszúságban fektetnek le új vezetékeket. A szennyvízhálózat cseréje és bővítése 23 utcában történik meg, itt a vezetékek hossza valamelyest rövidebb összesen 5833 méter.

A beruházás értéke hozzáadott értékadóval együtt 16 716 402, amelyből a vissza nem térítendő finanszírozás 11.008.662,00 lej. A kiírt tendert két csíkszeredai székhelyű cég, a NILITEN CONSTRUCTII S.R.L. és a STANDARD S.R.L. társulásából létrejött konzorcium nyerte meg, a munkálatok lezárása pedig 2026 májusára várható.

A munkálatok az alábbi utcákban zajlanak majd: Mihai Eminescu, Vágóhíd, Kőbánya, József Attila, Kós Károly, Mikes Kelemen, Patak, Tisztás, Csillag, Rigó, Tudor Vladimirescu, Vajnák, Völgy, Mikszáth Kálmán, Mathias Rex, Havadtői Sándor, Árpád Forrás, Benedek Elek, Felső Páva, Tölgy, 1918 December 1, Pakóhegy, Dózsa György, Erdő, Alsóporond, Zrínyi Miklós, Ignácz Rózsa, Plevnei.