46, illetve 30 bani árigazítás

A sajtóértesülések teljességükben helytállók, a Közüzemek Rt. 2021-ben valóban megemeli valamelyest a szolgáltatások díját.


Kozsokár Attila igazgató az ármódosítással kapcsolatban elmondta: „A szolgáltató részéről az áremelés soha sem népszerű intézkedés, ennek ellenére muszáj meglépni. Sok spekuláció jelent meg ezzel kapcsolatban a közösségi médiában, így fontosnak látom, hogy leszögezzük, hogy nem 1 lejes drágításról van szó, hanem az árak kiigazításáról. Tételesen, a felhasznált köbméterek árán emeltünk az ivóvíz esetében 46 banit, a szennyvíz esetében 30 banit. Nem a helyzetet akarjuk megszépíteni, amikor azt mondjuk, hogy mindezzel kiigazítjuk az árakat, azonban
figyelembe kell venni, hogy az energiaárak is nőttek, a vízhálózat üzemeltetése pedig villanyárammal működik, közben pedig az inflációt is kell kompenzálnunk”.


A Közművek Rt. vezetője elmondta: jellemzően a vízhálózat kisebb fejlesztéseit, karbantartási munkálatait, a meghibásodások javítását mind a saját költségvetésükből finanszírozzák, a nagyobb munkákat már az egyes települések önkormányzatai fedezik – az anyagárak csupán 2021 elején óriásit nőttek, akár 25%-ot, de egyes esetekben 50%-ot is elérte a drágulás. Ezek mind olyan tényezők, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezért született meg a 46, illetve 30 banis árnövelés. A víz ára 4,26 lej köbméterenként (összehasonlítva, ugyanez a
legolcsóbb bolti, palackozott vízből 120 lej lenne), a szennyvízé pedig 3,02 A számlázási elv a hatályos törvények értelmében az, hogy a vízvezetéken beérkező mennyiség megfelel a távozó mennyiségnek.


A Közüzemek Rt. maga is fizet a vízért: nagyjából évi 9 000 000 köbmétert vásárolnak – ez az éves, Kovászna megyei vezetékes vízfogyasztás. Nem számít, hogy tulajdonképp ingyenesen jön egy forrásból, a szolgáltatónak fizetnie kell az Vízügyi Hatóság (SGA) irányába. Ennek a költsége önmagában 540 000 lej, amelyre még rájön a vezetékeken történő szállítási díj és egyéb költségek.

Kozsokár Attila egy félreértésre is felhívja a figyelmet: a veszteség, amely a lakók vízszámláján megjelenik, nem a teljes hálózat veszteségeit jelenti. „Nyilván fogyasztóként én is fel lennék háborodva, ha a csőtörések során keletkező veszteséget én kellene kifizessem, de ez nem így van. Veszteségről a tömbházak esetében tudunk beszélni. A lakók otthonában található vízórákat szaknyelven inkább költségelosztónak hívjuk, ugyanis ezek nem túl precízek. Egy csepegő csap, egy picit folyó WC tartály nem mozdítja meg a mutatókat, ellenben a tömbház előtt elhelyezett főóra ezt is érzékeli. Azért fontos ez, mert egy csepegő csap egy nap alatt hozzávetőlegesen 100 liter veszteséget tud generálni. A veszteség, amelyet feltűntetünk, az a főóra és az otthonokban elhelyezett órák közti különbség, nyilván arányosan elosztva.”

A Közüzemek Rt. felhívja a figyelmet arra is, hogy a régi, esetenként akár 30 éve nem szervizelt mérőműszerek komoly eltéréseket tudnak mutatni a valós fogyasztáshoz képest, továbbá az egyes tömbházakon belüli vízhálózat minősége is tud veszteséget eredményezni, hisz, ahogy a földbe helyezett vezetékek elromlanak, a tömbházak belső vízhálózatát is kikezdi az idő.