Újabb „bajos” zónát szűntettek meg
„Az általunk feltört részek aszfaltozása van hátra, ami után lezártnak tekinthetjük a Tudor Vladimirescu és Bethlen Gábor utcák vezetékcseréjét. A munkálathoz szükséges anyagot Kézdivásárhely önkormányzata finanszírozta, a munkálatokat pedig a Közüzemek Rt. csapata végezte el. Ahogy a tavasz folyamán is jeleztük, nagyjából ez az ütem, amit saját erőből el tudunk végezni, ennyire van kapacitásunk. Fontos, hogy a városvezetéssel együttműködve cseréljük ki a leggyakoribb meghibásodások helyszínén a vezetékeket: a tapasztalat azt mutatja, hogy ezekben a zónákban megoldódnak a gondok. A hálózat konszolidálásának a folyamata halad, ami mindenképp pozitív: a tempót szeretnénk gyorsítani, de ez pénz kérdése is, elengedhetetlen a további együttműködés a városi önkormányzattal, ami eddig eredményesnek bizonyult” – fogalmazott Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. igazgatója.
Pap Lajos, a vízszolgáltató kézdivásárhelyi regionális koordinátora a részleteket ismertetve kifejtette: a munkálatok során 300 méter gerincvezetéket cseréltek, 20 családi ház kapott új lekötést, illetve 1 társasháznál is történt ilyen csere. Pap rámutatott: az elmúlt időszak vezetékcseréivel együtt azt is lehetővé akarták tenni, hogy egy komolyabb probléma esetén ne kelljen a város nagy részét víz nélkül hagyni: az a hálózat korábbi állapotában komoly gondot
jelentett, az újabb beruházások azonban lehetővé teszik a szakaszolást, azaz már nem szükséges minden esetben nagy területen elzárni a vizet.
A beruházások fontosságát a 2019, 2020 és 2021-es évek első 9 hónapjának bejelentett meghibásodásainak összehasonlításával lehet a leginkább lemérni: 2019-ben 81, 2020-ban összesen 122 csőtörés volt ebben a periódusban, 2021-ben 55. „Az 55 még mindig magas szám, de 67-el kevesebb probléma, mint az azt megelőző évben, azért érezhető javulás. Azt mutatja, hogy a város által vezetékcserére fordított összeg jó helyre megy: reméljük, hogy év végéig nem romlik a statisztika drasztikusan, de ami még fontosabb, hogy továbbra is lesz pénz a problémás zónák felújítására. Azt tapasztaljuk, hogy a városvezetés érti a helyzet fontosságát és a továbbiakban is tudunk együtt tenni a problémák megszüntetése érdekében” – összegzett Kozsokár Attila.