Napenergiával is működik majd a szennyvíztisztítás

A víz és szennyvíz pumpálása nagy energiaigényű feladatok: a szennyvíz tisztítása szintén sok kW villanyáramot emészt fel: ebbe az utóbbiba segít be a Közüzemek Rt. által nyert fotovoltaikus pályázat.

„Környezetbarát és szükséges beruházást eszközölünk az Európai Unió Kohéziós Alapjából biztosított, Nagy Infrastrukturális Operatív Program keretében nyert vissza nem térítendő támogatás segítségével Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Az energiaválság számunkra sokkal súlyosabb volt, hiszen ezeken a szolgáltatásokon nem lehet spórolni, nem állhatnak le: a szennyvíztisztítás folyamatosan energiaigényes folyamat. Sepsiszentgyörgyön, saját magunk által előállított biogázat is használunk villanyáram előállításra, de ez önmagában nem elég – most ezt egészítjük ki a pályázatból. Szerencsésebbnek tartom, ha mi magunk rendelkezünk az energiaforrások fölött, hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor üt be a baj – minél kisebb mértékben kell külső forrásokra támaszkodni, annál inkább biztosabb az üzemeltetés folytonossága” – mondta el Kozsokár Attila vezérigazgató.

A Közüzemek Rt. a Mind Electroserv KFT-vel kötött szerződése 996.689,50 lej, amely nem tartalmazza a hozzáadott értékadót (TVA-at), illetve 1.236.727,46 lejre szerződött a RESTART ENERGY ONE Rt-vel – ez az összeg szintén nem tartalmaz TVA-t.

Mit jelent mindez gyakorlatban? A kézdivásárhelyi szennyvíztisztító 400 kW-os rendszert kap, amely az év 8 hónapjában lefedi a tisztító teljes energiaszükségletét, illetve a téli hónapokban megközelítőleg 80%-nyi lefedést tud biztosítani. Sepsiszentgyörgy esetében 290 kW-os rendszert telepítenek, ez a szennyvíztisztító energiaszükségletének 25%-ára elegendő, a téli hónapokban 15%-nyit tud lefedni – a megyeszék esetében használt biogáz az energiaszükséglet 30%-át tudja lefedni.

Úgy a kézdivásárhelyi, mint a sepsiszentgyörgyi munkálatok elkészülnek az év végéig, üzembehelyezésük is megtörténik az év végéig, illetve legkésőbb 2024 elején.

Közüzemek Rt, Sajtóiroda