Az öntözés miatt nem lehet zuhanyozni
A megyei vízszolgáltató HYDROKOV (korábban Közüzemek Rt.) évek óta figyelmeztet, hogy az ivóvíz nem öntözésre, mezőgazdasági célokra van.
Kozsokár Attila a szolgáltató vezérigazgatója az elmúlt évek statisztikái alapján határozottan az ivóvíz mezőgazdasági felhasználásában látja a problémát azoknál a településeknél, amelyek víznyomás vagy vízhozamgonddal küzdenek.
„Furcsa helyzetben vagyunk, mert ha kereskedelmi szemszögből nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az a jó, ha az emberek öntöznek, mert több vizet adunk el. Ez a kijelentés persze csakis elméletben állja meg a helyét, hiszen mi közműszolgátatóként elsősorban a közért, azaz az emberekért dolgozunk, nem az a dolgunk, hogy a mezőkre szolgáltassunk vizet, hanem a háztartásoknak akarunk és nekik kell szolgáltassunk a tisztálkodáshoz, mosáshoz, főzéshez vizet. Azzal is tisztában vagyok, hogy bármennyire szépen kérjük a gazdákat, hogy ne öntözzenek, ők úgyis folytatják ezt a tevékenységet, mert a megélhetésük múlik rajta. Egyértelműen akkor lesz ezekre a problémákra megoldás, amikor felszíni vizekből lehet majd öntözni: ez engedélyköteles dolog, lassú, de mégis ez lenne a megoldás: az ivóvíz egy kezelt víz, jobb minőséget követel meg, mint az öntözésre használt ipari víz. A legtöbb panasz reggeli és esti órákban érkezik, ha mást nem is lehet, de legalább ezekben az órákban kellene az öntözést mellőzni, erre kérjük a gazdákat” – hívta fel a figyelmet az igazgató.
Az, hogy a HYDROKOV nem véletlenül kongat vészharangokat, több településen is jól látható a statisztikák alapján. A vízszolgáltató összehasonlította az esős májusi hónap fogyasztási adatait a száraz, júniussal, és az eredmények megdöbbentők három község esetében. Mindhárom községnek Sepsiszentgyörgyről érkezik a vize: Illyefalván májushoz képest júniusban 38%-kal nőtt a vízfogyasztás, Kökös esetében már sokkal nagyobb, 66%-os a növekedés, azonban a legnagyobb változás Árkos községben tapasztalható, ahol 78%-akl emelkedett meg egy hónap alatt a vízfogyasztás.
Kozsokár Attila elmondta: „Tegyük félre az egyéb szempontokat, csak arról beszéljünk, hogy miért okoz az ilyen vízfogyasztás problémát: a vízvezeték átmérője egy bizonyos vízhozamot tesz fizikailag lehetővé. Ha ezt a hozamot meghaladjuk, a hálózat valamelyik részében, rendszerint a magasabban fekvő részeken nyomáscsökkenés, vagy teljes vízhiány alakul ki – ez sajnos ennyire egyszerű.”
Az elmúlt évekhez képest Uzon községből nem érkezett panasz – itt ugyanis egy új pumpaházat építettek, amely képes ellátni úgy Uzont, mint Szentivánlaborfalvát.
HYDROKOV – Sajtóiroda
