Május 15-re elkészül a Csernátoni út

Legkésőbb május derekára elkészül a vezetékcsere Kézdivásárhelyen a Csernátoni úton. A munkálatok lezárást nem csak a környékbeli lakók várják.

„Jó lett volna decemberben lezárni a munkálatokat ezen a szakaszon, azonban sajnálatunkra nem sikerült. Több nehezítő tényező is közbeszólt, most viszont nagyon pesszimista becslés szerint is ki merjük jelenteni, hogy május 15-ig beüzemeljük az új vezetéket. Azért tartjuk ezt a munkálatot kiemelten fontosnak, mert ez a szakasz a régi vezetékek szempontjából Kézdivásárhely legrosszabb zónáinak egyike. Az új vezeték megoldja a környék bajait. A munkálatok során megtapasztaltuk, hogy miként lehet az elkövetkezőkben hatékonyabbá tenni a folyamatokat, amihez természetesen Kézdivásárhely önkormányzatának anyagi és ügyintézési támogatása is elengedhetetlen” – fogalmaz Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezetője.

A munkálatokért felelő Pap Lajos azt is elmondta, hogy a hajdani Dacia szervíz udvarán elrobbant vezeték jól mutatja, hogy mennyire szükség van az új befektetésekre – a szóban forgó vezetéket teljességgel kiiktatják. Három lakó teljesen új bekötést kap majd, hátravan még 15 akna kialakítása, pár méter ásás van hátra, illetve a fő gerincen kell még pár beavatkozás megtörténjen és a munkálatokra kitelhetik a pontot.

A kézdivásárhelyi munkálatok tempóját két tényező befolyásolja negatívan: a kedvezőtlen időjárás, illetve a meglepetésszerű csőtörések. Az előbbiben nehézkésen halad a munka, az utóbbi pedig azt eredményezi, hogy a munkásokat sürgősségi javításokra kell átcsoportosítani. A Csernátoni úti munkálatok befejezése egyben azt is jelenti, hogy a Közüzemek további helyszíneken tud haladni.